Ha ezt meglépik, talán kevesebb lesz a baleset

A szülők felelőssége is, hogy milyen első autóba ültetik bele a gyereket.

A szülők felelőssége is, hogy milyen első autóba ültetik bele a gyereket.
Az új KRESZ kidolgozásában több mint száz szakértő vett részt.
Olyan részletes 3D-s térképet készítenek hazánkról, ami még nem volt.
Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) szerint itt az ideje a kerékpársávok átgondolásának is.
Szimulációs oktatás, szigorítás és életkorhatár a rollerekre – száz közlekedési szakértő, valamint hetven szervezet véleménye és javaslatai alapján változhatnak a közlekedési szabályok.
Nyakunkon az új KRESZ, mutatjuk, mi várható benne.
Még az autósokat is lehagyta a szabálytalanul közlekedő fiatal.
A balesetben az autó egyik utasa súlyos sérülést szenvedett.
A sokszor kegyeletsértő felvételek gazdái a pszichológus szerint alacsony önértékeléssel rendelkeznek.
A férfinek esélye sem volt a túlélésre.
Jön az új KRESZ, utánajártunk, mi várható!
A „dublőr” jogosítványát is elvették, és közokirat-hamisítás gyanúja miatt elő is állították.
A kormányzati szereplők 2025. március 31-ig tesznek javaslatokat az új szabályozás kialakítására.
Ha ilyet látunk, semmiképp se hagyjuk ott az autónkat.
Az 1976. január 1-én bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több mint 55 évesek.